 |
|---|
|
|---|
O. Nagy Gábor 50 szólást és közmondást gyűjtött össze az időről. Elsősorban a régies, a népi és köznyelvire hagyatkozott, így nem fizikai, filozófiai, irodalmi példákat sem, amelyek ugyan akár közismertek is, de csak körüljárják az idő fogalmát. Részigazságok. Az idő vasfoga, a gyorsuló vagy éppen lassuló idő, a szárnyas idő, s az eltűnt idő nyomában is mindössze tézisek, még inkább költői metaforák.
John Horger amerikai tudós – a Valóságban olvastam – egyenesen azt állítja, hogy a tumányos kutatásoknak vége, feleslegesek, az emberiség már mindent tud. Azaz, hogy majdnem mindent. Alig egy-két téma maradt kétséges csupán. Ilyen visszamaradt adósság az idő természetének alapos feltárása.
Helyben vagyunk. Frankl Aliona képei számomra mindenekelőtt az időről szólnak. Ami se nem lassul, se nem gyorsul, mégcsak el sem tűnik, csak van! Sőt, csak idő van, az idő létezik.
Hajlamosak vagyunk arra, hogy fotográfiát a pillanat művészetének tartsuk, megengedőbb esetben a pillanat megörökítését lássuk a másodperc tört részének fogságában, a kémiai mechanizmusok jóságos közreműködésével.
Szerintem Alionánál nem a pillanat, a figyelmét megragadó tárgy vagy az ember a legfontosabb. Sokkal inkább rajtuk keresztül vagy éppen általuk az idő ábrázolásának lehetősége.
A folyamatos idő érdekli, ami azonos a lét szinonimájával. Idő van – hangsúlyozottan, aminek nincs múltja, mert akkor, ott is csak létezik. Mintha, Aliona csak infinitivusban lenne hajlandó vallani az időről. Ahogy az ige testté lett egykoron, úgy lesz testté képein az idő.
Az idő bújik bele a tárgyakba, hogy megformálja őket, az idő ad arcot, arculatot embereknek és környezetnek. Burokban tartja és állandósítja. Mint egy nagy mágus, aki maga sohasem látható, de érzékelhető, kitapintható varázslást végez, s ennek lehetünk tanúi.
Aliona idő-varázslója nem transzcendes mindenható, inkább jóságos, tapintatos kobold, aki bensőséges szeretettel, háttérből alkot. Nem elrettent, nem figyelmeztet, nem leleplez, csak megmutatja önmagát, az időt ezer egy alakban.
Aliona ideje nem fogadott némaságot.
Igaz, mindig igen halkszavú; suttogásokat, mormolásokat, olykor pusmogásukat hallani képeit nézve. Illő tartózkodással, finom rebbenéssel legendák szövésére sarkallják a nézőt. S ránk van bízva, hogy elindulunk-e, vevők vagyunk-e a vizuális történésekre, hagyjuk-e, hogy e szövevényes idő-játék részesei lehessünk. Biztos nem véletlen, hogy kitűnő barátom, Johan van Dam javaslatára a kiállítás a Hangulatok címet kapta, melybe bele lehet helyezkednünk, hogy ne csak a felszínt vehessük észre.
Mi más, mint az örök idő szép példája Rózsika néni fűzőkészítő mester világháborúkat átvészelt próbababái, az ott felejtett torny a kertes lakótelepen, a rendszerváltást is túlélő félarcú munkásszobor a Váci útról, az Izabella utcai korlátrészlet, a babakocsi mögött ülő öregasszony. Mind-mind szemérmes tartózkodással, időtlen várakozással csak van, létezik. A Tik-tak presszó méri legfeljebb az időt mozdulatlan kakukkos óráján?
Tisztelt megjelentek!
Nem szeretnék visszaélni az Önök idejével, s mint tudjuk, egy megnyitó szövegét is időben kell tudni befejezni.
Frankl Aliona mert művész, s igen jó fotográfus – neki nincs adóssága. Ő felfedezte az idő természetét, alaposan feltárta. A tudosók, pedig hadd vitázzanak a különböző kutatási témákról.
Önök, kérem tekintsék meg a kiállítást, s győződjenek meg Aliona időjéről.
Épp itt az ideje…
Megnyitja: Pilaszanovich Irén
Rendező: Johann van Damme
Műhely Galéria
2000 Szentendre
Szentlászlói út 177.
(térkép)
 |
|---|