Felteszem a következőt: sihedernyi koromban (a hetvenes években) egy varrógép előfordulási együtthatója az átlagosnak mondható háztartásokban jóval magasabb volt, mint mostanság. A táskaírógépek és a táskavarrógépek korát (is!) éltük. Akkoriban (pl. a Trabant mellett) ez jelentette az átlagluxust: a táskavarrógép volt az az eszköz, amit beszerezni a legtöbb háziasszony szükségesnek gondolt, de használatát illetően már messze nem volt ilyen következetes! Legjobb esetben is az első függöny vagy nadrág beszegéséig/felhajtásáig jutottak el a legtöbben - aztán irány ismét a varrónő vagy a nagymama. (Tágabb pátriámban, vidéken, akadt olyan család, ahol a Trabantot sem közlekedés céllal tartották, mondhatni: ilyesmire csak elvétve, a legkülönlegesebb alkalmakkor használták.) Gyanítom: régebbi háztartásokban bedobozolt és alig használt varrógépek regimentje várakozik még most is kamrák legmélyén, szekrénytetejek hátsó fertályán.

Már ezek a varrógépek sem voltak épp ipari műremekek - bár ázsiójuk a mai fröccsöntött, fémalkatrészeket alig tartalmazó változataikhoz képest igencsak sokat emelkedett.

Úgy gondolom, a varrógépeknek szintén van archetipusa, létezik valahol a varrógépmenyországban olyan példány, ami tökéletesnek mondható. A teljes varrógéptörténelemre ugyan nincsen rálátásom, de személyes tapasztalataimre hagyatkozva én azt mondanám, Fankl Aliona ezen a képen épp egy olyan példányt mutat nekünk, ami e földi létben a legközelebb jutott ehhez az archetipikus tökéletességhez. Aliona fantasztikus érzékenységét dicséri, hogy nagyjából ugyanazt látta meg ebben a szerkezetben - valószínűleg egyetlen szempillantás alatt -, amit én bőrös mesterségem éveken át tartó gyakorlása során, tapasztalatból gyűjtöttem össze a varrógépek mibenlétéről - és miben nemlétéről. Most nem ragadnék meg e szerkezet funkcionális különlegességénél: hogy egy ráhelyezett, és kizárólag egy irányban mozgatott bőrtárgyon (pl. egy cipő felületén) minden irányban tud varrásnyomot ejteni. Vagy hogy nemigen szokott elromlani (ódivatú - Mister Minit előtti - cipészetek /suszterájok!/ utolsó ékköveit tisztelhetjük testvérkéiben). Inkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy ezek a gépek látványukat - vagy akár az általuk  keltett hangokat -  tekintve is komoly esztétikai élményt nyújthatnak. Zabolátlan fantáziám már az első példánnyal való találkozás során (tengeri kikötők hatalmas daruit, őserdők (vagy sci-fik?) rémséges rovarait/rovarszerű lényeit volt képes elém vetíteni . De ez utóbbiak cseppet sem emberi vagy földi léptékű képződmények. A mi varrógépünkben épp az a szép, hogy csak konziszteniciálisan monumentális - belső szerkezetére pedig szinte hivalkodóan utal számtalan, a selyemfekete páncél határain hol eltűnő, hol felbukkanó dugattyú, retesz és tüske. E felület határaihoz hol közeledő, attól hol távolodó kar és lendkerék - szóval nincsenek kikövetkeztethetetlen titkai előttünk.

Utoljára pörgessük meg még a két hatalmas hajtókerék valamelyikét.  (Amire bármikor lehetőség van élőben, itt, a Nyitott Műhelyben!) Füleljünk csak! Igazi zenemű, amit hallani fogunk, melyben minden hangnak (kattanásnak, csusszanásnak, surranásnak és koppanásnak) pontosan meghatározott helye, súlya - és episztemológiai jelentése van.