Írógépeim szanaszét hevernek. Kettő a Bartók Béla úti lakásban, kettő a csobánkai kisházban, egy anyámnál, és egy a kölcsönlakásban, ahol jelenleg vagyok. Nem én vásároltam őket, de javíttatásukra (új henger, benzines tisztítás, stb.) elég sok pénzt költöttem. Az egyiket örököltem, kettőt barátaimtól, Földényi Lacitól és Kelényi Bélától kaptam, és volt, amelyiket a szemetes tartály tetejéről hoztunk be. "A világ legjobb írógépe" - csillant fel a mester szeme, amikor elvittem a Visegrádi utcai műhelybe a Continentált, Béla karácsonyi ajándékát 1998 elején.

Amerikában Kerouac, nálunk Mándy Iván még kölcsönözte az írógépet. Vagyis nem volt pénzük arra, hogy saját írógépet vásároljanak.

Három autóm volt életemben: Trabant, Skoda, Maruti. Huszonöt éven át vezettem. Emlékszem, a több mint tíz éves Trabantot tízezer forintért adtam el egyik sporttársamnak, Zebinek, aki sokkal jobban teniszezett, mint én, de amikor megvásárolta tőlem a gépkocsit, még nem tudott vezetni. Gyalogos vagyok tíz éve, kopasz lettem négy éve, de nem vagyok szekrény hátú, nincs arany nyakláncom, és már nem ácsingózom egy olyan BMW után, amilyen Frankl Aliona fényképén látható.

Sohasem jártam Boldizsár László Kertész utcai műhelyében. Felhúzni a redőnyt és írógépeket javítani? Nem, ma már ez lehetetlen. Az én szerelőim meghaltak vagy ingatlanosok lettek. Tétován állok a járda túloldalán, mint egy túlélő. Ki hagyta nyitva az erkélyen az ajtót? Valamennyire önmagamat keresem majdnem minden képen. Magamat kutatom. Mintha az én holmijaim száradnának az emeleten. Meg fognak száradni?

A képzőművész Lois Viktor régen írógépszerelő volt. Járta a várost, a hivatalokat meg az irodákat, és javította az írógépeket. "IBM tekerőlantja" a füredi fordítóházban van, az emeleten. Néha megtekerem és elmosolyodom.