Tavaly rábeszélt a Hajni az óvodában, hogy ne csak a vécéket szereljem meg társadalmi munkában, hanem most már elvállalhatnám a télapót is. Valahogy annyira nem tudok ellenállni az óvónőknek, mert olyan szép a munkájuk, gyerekkel foglalkoznak egész életükben, hogy ráálltam a télapóra. Volt rajtam annyi orvosi vatta szakállnak, hogy a feleségem nem használ el fél év alatt ennyit, de ahogy beléptem a bottal meg az ajándékkosárral, a gyerekem elkezdett kiabálni, hogy apu-apu. Otthon aztán megkérdeztem, hogy honnan a fenéből tudta, hogy én vagyok, mire azt felelte, senkinek nincs olyan jó műhelyszaga, mint nekem.

Pedig mosdok rendesen meg borotválkozok, és a hajammal is foglalkozok. Mondjuk hajat annyira nem kell mosni, mert gyerekkorom óta úgy nő, mintha zselézném. Az iskolában is mindig ebből volt a vita, hogy te, Győző, állj föl, fiam, miért zselézed a hajadat. Hiába kaptam intőt zselézésért, nem értették meg, hogy nekem ez genetikailag van lezselézve. Igaz, se anyámnak, se apámnak nem volt ilyen haja, de talán valamikor a középkorban egy régi rokonnak.

Szóval van egy kislányom, Fanninak hívják, de nem azért, mert az anyjának is ez a neve, hanem egyszerűen szerettük volna, hogy Fanni legyen. Olyan jó azt mondani, mikor a fúró kicsapja a lakásban a villanyt, hogy hahó, Fanni, itt vagy? Itt vagyok, apa! És már megyek is a biztosítékot cserélni.

A feleségem könyveléssel foglalkozik, úgyhogy ő is itthon van. Amikor a Fanni született, akkor vásároltuk ezt a házat. Nekem az istállóban állítottuk be a műhelyt, a feleségem meg a spájzban könyvel, úgyse nagyon szeretjük a befőtteket.

Ha megunom a munkát, néha bemegyek hozzá a spájzba, megmosom a kezem, és a pólón át hátulról megfogom a melleit. Nincsenek nagy mellei, de jó fogni őket. Van, hogy hagyja és megnyalja a fülemet, de ha nagyon benne van a munkában, akkor kicsit ideges, hogy kimegy a fejéből a százalékláb. De nekem ez a valóság, és elég tíz másodperc, hogy egész estig érezzem a melleit. Úgy fogom meg a kalapácsot, a csavarhúzót, de még a kombinátfogót is, hogy a Fanni melle ott van a kezemben.

Ha zajos munkát végzek, akkor többnyire a tévét kapcsolom be, azt lehet zajban is nézni. A szögelés az határeset, akkor szólhat a rádió. A múltkor például azt hallottam, hogy a Húsvét-szigeteknél nyulak csontvázára bukkantak a régészek, mire a londoni tőzsde óriási esésbe kezdett.

Megmondom őszintén, hogy engem nem érdekel a pénz. A lényeg az, hogy legyen mindig tiszta kertésznadrágom, amiben behúzódok a műhelybe motort tekercselni. Na, a motortekercselés az egy emberpróbáló munka, főleg, ha pulóverben vagy. A pulóver ugyan kényelmes, mert arra nyúlik, amerre mégy, csakhogy úgy beleakad a drótba, hogy észre se veszed. Aztán fordulnál oda a villanykapcsolóhoz, hogy fölkapcsold a neont, mert lassan besötétedett, de nem éred el a kapcsolót, mert föl vagy akadva abba a kurva drótba.

Néha annyira belemelegszek a munkába, hogy azt se veszem észre, hogy telik az idő. A feleségem egyszer csak megjelenik az ajtóban és azt mondja, gyere már befelé, ma te mondasz mesét a Fanninak. Talán ez a legnehezebb az életben, hogy amikor egész nap szegecselsz meg menetet vágsz a vízvezetékre, akkor egyszer csak azt mondják, hogy na, mondj egy mesét. Van a Fanninak annyi mesekönyve, hogy lassan porszívózni se lehet tőlük, de ő a frissen kitalált mesét szereti. Kezdd azzal, apa, hogy kimentél a kertbe és megszagoltál egy kankalint. Na, innen folytassam. Aztán próbálok valahogy közös nevezőre jutni a lányommal, mondom neki, hogy kimentem a kertbe és megszagoltam a kankalint, csakhogy a kezemben volt egy hatalmas ütvefúró, anyukád pedig szilvás gombóchoz dagasztotta a tésztát a konyhában, de előtte megnézte, van-e otthon prézli. Hát nem volt, képzeld, Fanni, úgyhogy a hatalmas ütvefúróval a kezemben elindultam prézliért.

És akkor találkoztál a kocsma előtt a Ferivel?

Dehogy találkoztam, apád nem kocsmázik...

Na, így megy végig a tévéhíradó alatt, mire végre elalszik a lányom. A Feri, mondjuk, tényleg a barátom, időnként benéz, hogy megvagyok-e még. Együtt jártunk suliba meg csajozni, úgyhogy ha kicsit kapatos, elkezd a feleségem előtt mindenfélét mesélni, az meg olyan féltékeny lesz, mintha a szeme láttára húznám végig a Jutkát a templomkertben. Szóval, jó barát a Feri, de csak a műhelyajtóig. Ott is olyanokat mond azért, jó hangosan, hogy behallatsszon a feleségemhez a spájzba, hogy te, Győző, annyi minden van már ebben a műhelyben, csoda, hogy guminőt nem tartasz.

Amikor nincs kedvem dolgozni, akkor is itt vagyok. Kihozok egy üveg pálinkát, fölülök a satupad sarkára, aztán kupicázgatok. Bekapcsolom a magnót a régi kazettákkal, csupa hevimetál, de valahogy már nem bírom úgy, ahogy régen. Két deci pálinka után inkább a Prokofjev.

A feleségem jobban szereti, ha itthon iszom, mert attól fél, hogy odakint meglátok valakit részegen, aztán már nem működnek a gátlások. Hiába mondom neki, hogy én hűséges vagyok, olyankor a kezemet nézi és sarkon fordul. Mert hogy nem hordom a karikagyűrűt. Annak semmi értelme, hogy este elalvás előtt fölhúzom, a reggeli után meg visszarakom a fürdőszobatükörbe, mert a műhelyben balesetveszélyes az ékszer. A Ferinek is azért olyan lapos az orra, mert a szüretnél bekapta a láncát a szőlődaráló, aztán úgy odacsapta a pofáját a daráló oldalához, hogy két napig nem tudta megmondani, hogy hol parkolt a kocsijával.

Különben meg télen a legjobb a műhelyben. Jól befűtök a kazánba, innen mennek a csövek a lakásba. Abba is jó belegondolni, hogy tőlem folyik a meleg a feleségemhez a spájzba, ő meg fejti, fejti azokat a számokat. Biztos neki is eszébe jut, hogy innen megy ez a jó meleg. Szerintem ez az igazi családi béke meg a szerelem alapja, amikor a fűtésrendszer is szerepet játszik benne.

Aztán nyáron minden más lesz, bekapcsolom a ventillátort, amitől megfájdul nyakam, azt szedhetem az izomlazítót egy hétig. Gondoltam rá, hogy beszerelem a klímát, de attól meg csalódott vagyok. Amikor eljárunk a boltba vásárolni és lehűtenek mindent, olyan értelmetlen aztán kilépni a forróságba, megy lefelé a nap, és akkor jössz rá, hogy odabent disznótorost vettél meg kocsonyát, miközben nyár van.

A szüleimet régen elvesztettem, mert sokára születtem nekik. Úgy tudom, hogy velem akarták bearanyozni az öregkorukat. Egyszerre haltak meg ugyanabban a betegségben, csak fél nap késéssel. Anyám még el tudott köszönni apámtól, de apám már csak tőlem. Akkor levettem a karjáról ezt az órát, és azóta is minden reggel fölhúzom. Kiraktam ide a falra, ahol csak én látom, és ha ránézek, tudom, hogy telik tovább apám ideje apám nélkül. Fanninak nem szoktam erről beszélni, ez olyan filózós magánügy. Mondjuk az is igaz, hogy akkor megyek be hozzá megfogni a melleit, amikor már nem bírom az órát nézni. Bemegyek és megfogom a príma melleit. A Fanni az egy igazi valóság.