 |
|---|
|
|---|
Frankl Aliona azt mondja, hogy szeret is lakni, meg nem is szeret a terézvárosi Lovag utcában. Komolyabb érvei mégis inkább azt igazolják, hogy itthon van itt.
Érdekes, a Lovag utca neve nem nagyon változott, valaha Ritter Gasse volt, még az 1830-as évek tájékán, aztán Vitéz utca, majd 1874-től, nem tudni, miért, Budapest teljes utcanévlexikona sem tudja, Lovag utca lett. Azóta így hívják. Szeret itt lakni?
- Nem szeretek itt lakni, mert a Lovag utca a város közepén van, közel a körúthoz és a Nyugatihoz, mert kerülgetni kell az embereket, mert ki nem állhatom, ha az utca, a járda kutyapiszokkal teli, szemetes. Márpedig kutyapiszokkal van teli és rettenetesen szemetes.
Látom és megértem. A levegő is sűrű itt egy kicsit.
- Csakhogy szeretek a Lovag utcában lakni, mert a város szívében van, mert több mint negyven kávéház vár a környéken, mert közel van az Andrássy út, a Pesti Broadway, a Mai Manó Ház, a Művészellátó, rengeteg könyvesbolt, mozi, galéria; mert viszonylag csendes, a körút messzebb robajlik. Van nyomdánk, saját Ápiszunk, káros szenvedélyekkel foglalkozó munkacsoportunk, Magyar Házunk. Mert a cipőjavító műhelyben idős mesterek talpalnak, tágítanak, ragasztanak, jókat beszélgetnek a kuncsaftokkal. Továbbá: az idén nyílt könyváruház a sarkon, pici internet-kávézóval. Volt már bál is a mi utcánkban, a MAZSÖK rendezte, színpaddal, előadásokkal, zenével és tánccal, óriási légvárral a gyerekek nagy örömére. Van egy kis színházunk is – negyven férőhellyel –, öt éve él meg itt az utcában, Mezei Mária Szeretetszínháznak nevezik, nem tudom, járt-e már benne, apró színpadán főleg felolvasóesteket, gyerekelőadásokat, kabaréműsorokat láthat a nagyérdemű.
Ahhoz képest, hogy kis utca, rengeteg minden van benne.
- Várjon csak! Mostanában divatba jöttek a teaházak. A Jókai utcában három is nyílt az utóbbi pár évben, ebből az egyik, a Teapalota a Potalához a Lovag utca sarkán. Azóta elmondhatjuk, hogy a dalai láma személye is kapcsolatba került az utcánkkal, a láma, Budapesten járva engem is megáldott, éppen gyermeket vártam.
Hogy találkozott vele?
- Elmentem a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemre, hogy meghallgassam az előadását. Különös volt együtt látni a dalai lámát és Marx Károlyt.
Nézem az épületeket. Jellegzetes nincs köztük. Legalábbis építészetileg.
- Olyanok, mint a többiek a környéken, amilyenektől Budapest felismerhetően Budapest. Ez is valami persze, de ennél akad fontosabb dolog. „Itt élt József Attila, a nagy proletár költő 1905-37 között” – ahogy az emléktábla írja a 3. szám alatti házon. A 27-es számú házban Székely Bertalan alkotott a 30-as években. Dajka Margit, a Kossuth-díjas, Kiváló művész is emléktáblát kapott a 10. számú ház falán. Azért itt nem akárkik éltek! Az utca legismertebb alakja Eta néni volt – törékeny kis öregasszony –, üzletlakásának ajtaja előtt állt vagy üldögélt, hideg időben a félig lehúzott redőny mögül tekintgetett ki a Lovag utcára. Az élet, ugye, olyan, amilyen, mindenki sietett a dolgára, ki erre, ki arra, Eta néni csak álldogált elrongyolódott köntösében, félretaposott nemezpapucsában. Örült, ha valaki megállt és elbeszélgetett vele – közben mindig olyan kedves volt a mosolya. Eta néni az utcához tartozott, úgy valahogy, mint „a füttyös” gyerekkoromban és a lábatlan cipőpucoló a Múzeum körúton. Mindenütt akadtak ilyen ismert figurák… Eta néni néha kiöltözött, felvette fakó cérnakesztyűjét és jobb napokat látott kalapkáját, karjára akasztotta avítt retiküljét, és kimerészkedett a Lovag utcából. Emlékszem, menynyire meglepődtem, amikor eltipegett mellettem. Ismerős volt, de időbe telt, mire rájöttem, hogy ő az. Parkolóórát állítottak Eta néni ajtaja elé, elzárták tőle az utcát, a világot. Egy ideig még ott éldegélt a parkolóóra árnyékában, egyre kevesebbet merészkedett ki az utcára, keményebb hidegek is jöttek. Tavasszal a redőnyt felhúzták, beláttam az üres helyiségbe. Egy vidáman fütyörésző fiatalember éppen festette a falakat.
Ezek szerint otthon érzi itt magát.
- Akkor elmondok még egy történetet. 1999 tavaszán éppen egyik kiállításomra készültem, harsány jó kedvem volt, hétágra sütött a nap, tele voltam energiával – nem is jártam, legalább tíz centivel a föld felett lebegtem. A papírüzletbe igyekeztem, a kiállításomhoz volt szükségem különböző kellékekre. Amíg válogattam, vásárolgattam, észrevettem, hogy egy férfi cövekel a bolt előtt. Mint kiderült, rám várt. Az ólomüvegműhelyben dolgozik – még ilyen is van errefele –, s amikor ellibegtem a műhely ablakai előtt, meglátott, és utánam rohant. Így ismerkedtem meg Józseffel és a műhellyel. Az ólomüveg ablakok mindig elvarázsoltak, vágytam arra, hogy megismerjem a technikát. Akkoriban még arról is ábrándoztam, hogy egyszer majd saját ólomüveg ablakokat készítek. Ebből nem lesz már semmi, és Józsefről sem tudok sokkal többet, de ilyesmitől tényleg itthon érzi magát az ember.
Fotózta már az utcát?
- Még nem, csak a házat. Szeretném majd fotózni az utcát is. A gyereknek már sikerült, Blanka lefényképezte a napot szemtől szemben – valami látszik a ragyogás mögül a Lovag utcából is.
Szerző: Varga Lajos Márton
Nyelv: magyar
Megjelenés dátuma: 2003
Web: http://www.nol.hu
 |
|
|
|---|