Café?! – Változatok és változások

Kiállítás a városi polgárok napközi otthonáról – 2007

                 
                   

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban Café - Változatok és változások címmel nyílik kiállítás Frankl Aliona és Nagy Géza fényképeiből a budapesti kávéházak, kávézók, cafék közelmúltjáról és jelenéről.

A látogató vethet egy pillantást a fénykorra, a „dicső múltra‟, de a szocializmus korának presszóira is, hogy annál nagyobb öröm legyen rácsodálkozni a túlélőkre és a feltámadókra, az új „régi” helyekre, a párizsi levegőt árasztó „trendi” cafékra, a kuckókra, a kertekre, a színházakkal, mozikkal, könyvkereskedésekkel karöltve működő „vegyesboltokra‟, sőt az internet-cafékra, pláza-kávézókra és a papírpoharas amerikai kávés-láncokra is.
A kávéház a városi polgár „napközi otthona” volt, s ma ismét azzá kezd válni. Keresi helyét az új világban, s mi is keressük a helyünket benne. Akinek már sikerült megtalálni, az tudja, mekkora öröm népszerű vendéglátónak vagy törzsvendégnek lenni. Egyelőre még kusza a kép, túl sok a fény, mély az árnyék, s persze túl közelről is nézünk – de már legalább van mit!
A múltidéző tárgyak és a jelen pillanatait felvillantó képek mellett egy ideiglenes „internet-café” terminálja hívogat, ahol a látogatók kávéházi témájú DVD-ket is láthatnak. Aki pedig nem szívesen szakad el a nyomtatott betűtől, nádkereteken lapozhatja a közelmúltban megjelent, kávés helyekről, kávéházi kultúráról szóló újság- és folyóiratcikkeket.
A megnyitót követő két napon a múzeumban minden a kávé körül forog. Pénteken szakmai napot tartanak gyakorló kávésok számára, barista-bemutatóval, konferenciával, szombaton pedig nyílt napra várják a látogatókat, akik belekóstolhatnak az „igazi” kávékba és cappuccinókba, és kipróbálhatják dédszüleink kedves kávéházi játékait is.

Megnyitó: febr. 15., csütörtökön 17.00
Köszöntőt mond Kiss Imre múzeumigazgató.
Megnyitja: Dr. Somody Imre, a Centrál Kávéház és Étterem tulajdonosa
Közreműködik: Guzsvány Zsuzsi (ének) és Czene Tamás (zongora)

Helyszín: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1051 Szent István tér 15.
Látogatható: 2007. február 16. – 2007. május 10.
Kedd kivételével 11.00 – 19.00 -ig megtekinthető a kiállítás.

A kiállítást rendezte: Saly Noémi és Zeke Gyula

 

Nyelv: magyar
Megjelenés helye: Múlt-Kor történelmi portál
Megjelenés dátuma: 2007
Web: http://www.mult-kor.hu

Előző Vissza Következő