 |
|---|
|
|---|
A "K. Gy. emlékének" ajánlott Márai-regényben, a Szindbád hazamegyben a következő mottót olvashatjuk: "Kéhliéknek, a kis Bródynak, a vörösbajszú főpincérnek, az íróknak, s mind a nőknek, zsokéknak, hajósoknak és úriembereknek, akik ismerték őt, s szerették, és gyászolják a világot, mely utánahalt." K. Gy., azaz Krúdy Gyula egy világ jelképévé válik itt, olyan világé, amelynek kávéházait írók és pincérek népesítik be. Krúdy, aki regényeiben a régi világ pusztulásáról beszél, Márainál maga lesz azonos az eltűnő "másik Magyarországgal", s regénybeli Szindbádként, élete utolsó napján azt kell megélnie, hogy az "igazi" kávéház már csak a képzeletében létezik: "Még mindig látta a másik színt, ezt a kávéházat, mely elmerült a múlt Atlantiszával az idő mélységeiben, és igaz tartalma már csak a lelkekben és az irodalomtörténetben, meg néhány vidéki nő szívében élt." Pedig a Szindbád hazamegy 1943-as megjelenésekor még nem volt sejthető, hogy hat évvel később az államosítások csaknem teljesen eltörlik Budapestről a 200 éven át épülő kávéházi kultúrát.
A Frankl Aliona fotóiból és Zeke Gyula szövegeiből összeálló, ötven budapesti kávés helyet bemutató kötet a kávéházi kultúra örömteli újjáéledésének dokumentuma. Zeke azonban nem állítja azt, hogy, miként a XX. századi magyar irodalomban, a "megszakított folytonosság" állt volna ezúttal helyre: a fonál soha nem szakadt el teljesen, mondja, s éppen ezért a könyvből nem a hamis nosztalgia, egy letűnt világ utáni vágyódás árad. Visszavágyódni már csak azért sem nagyon lehet, mert az egykori nagykávéházak közül mára csak a Centrál maradt meg: a XX. század elején még sok-sok helyszín közül lett éppen a Centrál az irodalmi élet egyik központja, ahol például Karinthy Frigyes, az Utazás a koponyám körül tanúsága szerint, érzékelte agydaganata első tüneteit. A bédekker szerepét is betöltő kötetben a kávéház már csak azért sem pusztán Krúdyék végérvényesen múlttá vált világának fontos helyszíne, mert megtudhatjuk belőle, hogy az Astoria kávéházban alakult meg 1985. május 15-én az Örley István Baráti Kör, "a szellemi és esztétikai béklyók szorításából jó évtizede szívós erőfeszítéssel szabaduló irodalmi (poszt)modernizmus egyik legfontosabb csoportosulása", a mai irodalom és a kávéházak szoros kapcsolatát igazolandó pedig a Simplon kávézóban készült fotón Jánossy Lajos látható. A ma egyre-másra nyíló kávéházak nem másolni szeretnék a régieket, hanem, a hagyományokhoz visszanyúlva újraírják a tradíciót: Zeke éppen ezért örömmel üdvözli a formabontó megoldásokat (például az egykor elképzelhetetlen alagsori kávéházat), és nem kívánja törölni az államosítás és a rendszerváltás között eltelt időszakot sem, hiszen a fiatalsága "biztatóan gőzölgő italát" kínáló presszók közül is beemel néhányat kötetébe. Egy kávéház legfontosabb feladata ugyanis nem az, hogy visszafordítsa, hanem az, hogy megállítsa az időt, ugyanúgy, ahogy egy jó irodalmi mű. A Kávézók kalauza azért is kávéház és irodalom elválaszthatatlanságáról tanúskodik, mert az ezúttal egyszerre irodalmi és tájékoztató, gyakorlati céllal rendelkező szövegeket író Zeke Gyula szépírói életműve maga is a megszakíthatatlan folytonosság élő bizonyítéka: tíz éve megjelent Idősb hölgy három ujja vállamon című kötetében - amelynek elején az "Ajánlom mindazoknak, kikkel valaha is együtt kávéztam" mondat olvasható - a kávéházi kultúrához szorosan kötődő Esti Kornél Broccoli Atanázként éled újjá.
(Enciklopédia Kiadó, Budapest, 2005. 152 oldal, 2900 Ft)
Szerző: Szilágyi Zsófia
Nyelv: magyar
Megjelenés helye: Élet és irodalom
Megjelenés dátuma: 2005
Web: http://www.es.hu/pd/display.asp?article=2005-0612-2019-46WAUM&channel=KRITIKA0523
 |
|
|
|---|