Sarokasztal és asztalsarok Városkép – 2005.

 

Kávéházban vagyunk. Egy könyvben vagyunk. Kávéházakban vagyunk egy könyvben. Nyitva vannak. Frankl Aliona és Zeke Gyula nyitotta meg nekünk.

Kávéházban vagyunk. Egy könyvben vagyunk. Kávéházakban vagyunk egy könyvben. Ötven kávéházban. Nyitva vannak. Frankl Aliona és Zeke Gyula nyitotta meg nekünk. Mikor beszélek, a könyvükről beszélek. Ha a könyvükről beszélek, róluk beszélek. Bevált szerzőpáros. A teniszben úgy mondják: vegyes páros. Kiveszőfélben lévő felállás. Kiveszőben lévő versenyszám. Kevesen ragaszkodnak hozzá. Én ragaszkodom ehhez a kiveszőben lévő fajtához. Ragaszkodom a barátaimhoz. Ők meg ragaszkodnak a kávéházakhoz. Ragaszkodnak a múlthoz és a jelenhez. Ragaszkodnak a kávéhoz, a sörhöz, a cigarettához és a szivarhoz. Ragaszkodnak a kis pohár vízhez. A fémtálcához. Ragaszkodnak a megfigyeléshez. A fényképkészítéshez. Ragaszkodnak a látáshoz, a szemhez. Ragaszkodnak a jó italokhoz, a jó társasághoz, a jó kéziratokhoz, a jó beszélgetésekhez. A magányhoz. Meg kell becsülnünk őket. Megtelepszenek ott, ahol nem tolakodóak. Vagyis ahol tudják a mértéket. Az arányokat. Könyvüket olvasva és nézegetve, nekünk is kedvünk támad melléjük telepedni. Velük lenni.
Kedvünk támad, hogy velük járjunk be egy kedvelt útvonalat. Hogy újra és újra kenirugaszkodjunk. Esetünkben ötvenszer.
Mintha Zeke Gyula mindegyik kávéházkalauza egy-egy nekirugaszkodás lenne. Egy-egy lehetőség. Mint ahogy az én mondataim is csak lehetőségek. Mintha bevezetéseket, felvetéseket, felütéseket olvasnánk egy regényhez. Életregényhez? Egy másik könyvhöz? Mintha ötven írás mindegyike egy-egy regénykezdet lenne. Egy-egy helyszín leírása. Megkapjuk az alaphangot. Tudjuk, hol vagyunk. Mikor. Jöhet a cselekmény. A szereplők. A történet.
Az egyik fényképen látható az úttesten megmaradt hó. Még nem olvadt el teljesen. Összeroskadt, megkeményedett és bepiszkolódott. De megvan. Látható, mint egy lehetőség. Fontos. Fontos, úgy mint a dolgok fontossága és a fontosság lényegtelensége. Azért is mondom ezt, mert amit most felolvasok, piszkozat. Le kell majd tisztázni. Letisztázni valamit azért nehéz, mert az elkoszolódott hófoltoknak is meg kell maradniuk. Látszódniuk kell. A szerzőpáros csökönyösen védi ezt a havat. Makacsul ragaszkodik hozzá.
A könyvben az egyik fotón, illetve kávéházban (a hátsó traktusban), Jean Gabinék fényképe alatt, ha jól látom, Jánossy Lajos író és kritikus ül. Felfelé néz, az ablakra, ahonnan a világosság árad be a helyiségbe. Nem tudom megállapítani a fotót nézve, mit lát az író az ablakon át. Egyáltalán lát-e valamit, vagy csak a fényt látja? A feje fölött, a falon lévő képen Gabin és fiatal társnője, Michèle Morgan egy ablak mögött állnak és kifelé néznek. Sapkában és esőkabátban. Mit látnak? Nem tudom. A sötétséget? Mire várnak? A színes felvételen alig vannak színek. Ritkaság. Mintha éppen megszűnnének a színek. Elvesztenék fontosságukat. Jánossy Lajos jobbra néz, Gabin és Morgan balra. A kávéházi asztal majdnem üres. Ködös utak a film címe. A fénykép a legtisztább felvétel.
Ezt az írást Krúdy Gyulával szerettem volna kezdeni és Mándy Ivánnal befejezni. Nem így lett. Krúdy 16 és fél éves korában írta a következőket: Ha reggel álmosan kelünk fel... és haragosan húzogatjuk magunkra ruhadarabjainkat – megbocsássanak! –, de nekem mindig eszembe jut a kávéházi sarkoasztal, ahol önkénytelenül születik a jókedv... Az ember elpuhultan dől hátra... okvetlenül arra gondolunk, hogy kellemesebb pihenés még a sírban sem eshetik... Révedezve nézünk magunk elé és koronkint szippantunk néhányat a jól szelelő szivaron. Nem hevítenek elérhetetlen vágyak és teljesen meg vagyunk elégedve magunkkal. A pikoló békésen párolog előttünk, néha megnedvesítjük belőle nyelvünket és pihenünk tovább nyugodtan... És milyen boldogok volnánk, ha ez a nyugodtság örök időkig tartana!” Ez tehát az alaphang. A sarokasztal. Az évszám: 1895. Megfordítom a szót: asztalsarok. Ez pedig Mándy Iván, ahogy kiragosgatja a céduláit, az írás mezőnyét. 1995-ben halt meg, száz évvel később, mint amikor Krúdy a fentebb idézett mondatot leírta. A kávéházak mostani újjászületését Mándy nem érhette meg. Épp hogy lemaradt róla. Van egy sejtésem: a fellendülést ő indította el titokban. Minth mondta is volna: „Kázéházakban élek. Nincs egyebem."


(Elhanzott a Centrál Kávéházban Frankl Aliona – Zeke Gyula Kávézok kalauza című könyvének bemutatóján, 2005.éprilis 19-én este. A könyvet az Enciklopédia Kiadó jelentette meg.)

 

Szerző: Györe Balázs
Nyelv: magyar
Megjelenés helye: Élet és Irodalom
Megjelenés dátuma: 2005.