Kiegyenlített számla

JEGYZET KÖNYV – 2005. június 3.

                   
                   

 

Budapest nem panaszkodhat. Gondnokai vannak szép számmal.

Budapest nem panaszkodhat. Gondnokai vannak szép számmal. A kávézók kalauzának szerzőpárosa, Frankl Aliona és Zeke Gyula sem kezdő a terepen. Legutóbb A másik város cimmel jelent meg közös munkájuk, lírai kép- és szövegperspektívából ragadták meg és alkották újta kedves városukat. Mostani együttműködésük szándékai más irányba mutatnak. Egyszerre kívántak tárgyszerűen regisztrálni, bemutatni és eligazítani, ugyanakkor a személyességüket sem takarták el, legfeljebb hátrébb sorolták.
Zeke Gyula az első lapokon részletesen, összefoglalóan tájékoztat mindarról, amit kávéháztörténetileg legalább közelítőleg tudni érdemes. Hogy eredetileg a kávéház alapterületének minimum 140 négyzetmétert írtak elő, hogy két biliárdasztalnak helyet kellett biztosítani, hogy az éttermi és a kávés funkciók miképp épültek egymásra, s mára, a háború utáni etöröltetés évtizedei, a presszós korszak után, mi maradt, mi lett ebből a hagyományból. Zekéék érzékelik a elmúlt tizenöt év átmenetiségét, ugyanakkor látják az új formákat is. Miközben könyvüknek meghatározó hangvétele egyfajta tradicionalizmus, ez nem jelent konok konzervativizmust, inkább a múlt, a jelen és a jövő között közvetítő perspektivájából kíséri figyelemmel érdeklődése tárgyait. Megőrző, de nem megrögzött szemlélet ez, amelynek horizontján egyként elférnek megújított kávéházak, feltámasztott cukrászdák, muzeális presszók és a bérházak csendjét felverő udvari kerthelyiségek.

 

Szerző: Jánossy Lajos
Nyelv: magyar
Megjelenés helye: Magyar Hírlap
Megjelenés dátuma: 2005. június 3.
Előző Vissza Következő