Ki a gyilkos? – 1994

 

A fotó a titok igérete.

A fotó, a fotózás, a fénynek a képzése drámai viszonyban áll az idővel.
Ha a régi barnás kópiákat nézzük, szép, barna élmény, a klasszikus modernség juthat eszünkbe, lázadó, izgalmas emancipák vagy a kezdődő újságírás mint az új kor jelképe. Manapság meg éppen ellenkezőleg, mintha passzé volna, lassú, szegényes, fintorgunk hűtlenül, mintha egy ősi VW–bogárról beszélnénk, amelynek megvolt a maga ideje, de ez immár nem az, lemaradt, nem bírta a ritmust.

Van ebben igazság. Ám éppen az úgynevezett lemaradásban, a korszerűtlenségben volna a fotózás sajátossága, új lehetősége. A száguldó riporterek kezében videokamera van, az is való oda. Másféle emberek kezébe kerültek a fotóapparátok, tűnődőbb, figyelmesebb figurák kezébe. Málébbak is talán.

A fotózás azért mindig úgy működik, mint a Nagyítás című Antonioni-filmben. Oda néz, ahová nem kéne. A fotós ki van szolgáltatva a szemének. A fotó a titok igérete.

Volna hasonlóság az irodalommal, az irodalom természetével is.
Mindketőben van valami idejétmúlt, de valami egyszeri esély is: hogy bizonyos dolgokról csak így szólhatunk. Bizonyos gyilkosságokról nem tud senki, se a rendőrség, se a világ, nem létezik sehol, csupán egy filmnegatívon, csupán egy regény–epizódban.

A fotó emlékezésre késztet, mondtuk másutt, s mint ilyen, kellemetlen műfaj. Most inkább mondjuk úgy, hogy a "van" műfaja. Van a volt is. Léteziuk az is, ami elmúlik. Az önismeret műfaja.

Ki tudja mi van egy regényben? Nem mindig az a gyilkos, akit Philip Marlowe fülöncsíp. Ki tudja, mi van ezeken a képeken? Nem mindig az a város, amelyet a bédekkerek hirdetnek.

Természetesen Lugo és Aliona is egy "láthatatlan városról" beszél. De, nem a nosztalgia könyve ez. Sétára hívnak e képek. városnézésre; ön–, hon– és városismeret. Anekdoták az órás bácsiról és az ékszerész néniről, a hegedűkészítőről és a töltőtollasról. Idős mesterek arca egy elveszett világból, szabott árak. Gyönyörű cégtáblák és gépmonstrumok, egyszerre van jelen a XIX. század és szűnik meg a XX.

A fotózás örök, állítjuk kimondva–kimondatlan. Mégis Lugo és Aliona kitüntetett pillanatban végzett volna el valamit, végezte el a munkáját, l a s t p i c t u r e s ezek; ez az új, furcsa kapitalizmus éppen most falja föl végérvényesen a régi képeinket. Életünk egy része már csak a fotókon létezik.

Nem nosztalgikusak, de nem is tragikusak ezek a képek, noha az elmúlásról szólnak. De főleg a gazdagságról, az elmúlás is gazdag. Van Lugoban és Alionában valami blazírt ujjongás, hűvös lelkesedés, egy gyerek kíméletlen pillantása az övék, nehezen besorolható, ártatlan és profi, szigorú és barátságos. Elemző és összegező. Egyszerre veszünk el a részletekben, dinamóhuzalok, szelepsapka, pedál, kormányalátét, e. agy csésze (?!) és kapunk nagy ívű történeti, szociológiai áttekintést az utolsó száz évünkről.

Fölfeslik egy város.

 

Szerző: Esterházy Péter
Nyelv: magyar
Megjelenés helye: Eltűnő Budapest
Megjelenés dátuma: 1994